2020. október 14., szerda

A masszázsblogger dillemmája

Ki az a masszázsblogger?

Egy nemlétező csóka. A masszázsblogot a fénykorában először egy ember írta, majd miután átvette a masszázsinfó, egy egész csapat. A lelkesedés néhány hónap szárnyalás után alább hagyott, egyszer majd azt is megírjuk, mi okból.

Most, miután eltelt vagy 10 év, kikopott egy generáció és felnőtt két új,  a blog posztjainak egy része még mindig bír némi aktualitással, érdemesnek látszott mocorgni a hajdani népszerűség morzsáin, elővenni egy-két jólsikerült írást és aktualizálni. 

A masszázsblogot továbbra is a masszázsinfó szerkesztősége üzemelteti és sokoldalú marad a jövőben is. De mi a dilemma?

Szex és masszázs?

A két dolog továbbra is üti egymást. Azt már számtalanszor leírtuk, hogy a szexmasszázs nemlétező dolog, mert vagy az egyik, vagy a másik. Ha a masszázs szexbe fordul, akkor az egy hosszabb előjátékkal fölvezetett szex, ha meg szolgáltatás része, tehát fizetnek érte, akkor szimpla prostitúció, az pedig nem a masszázsblog témája, soha nem is volt az.

Hogy kerül a csizma az asztalra?

Vagyis ha a masszázsblog továbbra sem a szexről szól, akkor miért jelennek meg erotikus képek, esetleg ilyen témák?
A régi rossz beidegződések miatt, aminek része az, hogy a masszázsblog valamennyi posztja megjelenik olyan oldalakon, ahol a szex a téma, az újraélesztéshez pedig szükségünk van a látogatókra. Ezért lesz minden második-harmadik poszt olyan, ami kiszolgálja a linkpartnerektől érkezők igényeit.

2020. szeptember 27., vasárnap

10 éve írtuk

a masszázsblog szerkesztősége

2010 júliusában a masszázsblog szerkesztőségi összejövetele után - talán megelégelve a rendszeres beszólogatásokat, miszerint ezt a blogot egy ember írja - meghívtunk egy trollt a következő szerkire.

szerki?

Így neveztük akkoriban a szerkesztőségi összejöveteleket, amik inkább laza, kötetlen beszélgetésekre hasonlítottak, mint dögunalmas értekezletekre. Néhány ember leült és megtárgyalta az elmúlt eseményeket, meg hogy miről szóljon a következő néhány hét.

elsüllyesztett masszázsblog posztok

Egy idő után visszavontuk a legtöbb posztot, kezdve azokkal, amik nem masszázsról szóltak. Most volt rá ok, hogy ezt újból elővegyük és olvasható legyen.

Íme:

Nyilvános meghívás egy trollnak



2020. szeptember 26., szombat

Masszázsblog gyűjtemény 2020

Masszázsblog

Előszöris ugye, mi a répa az hogy masszázsblog? Vagy inkább pontosítjuk a kérdést, mert ha túl sok a hablaty, akkor elvész a szakmaiság, a szakszerűség és a masszázs, a gtyógyító érintés egészségre gyakorolt hatéása. Az meg ugye nem jó sem masszőrnek, sem masszőznek, sem pedig a fájdalomtól szenvedő kliensnek. Ezért feltesszük a kérdést:

Mi az a masszázsblog?

Így egy márkanév, ami az index.hu hírportálnak és a hozzá tartozó blog.hu szolgáltatásnak volt köszönhető. Éveken keresztül jelentek meg jobbnál jobb posztok, sokféle szerző tollából, volt aki a teljes nevét és az arcát is adta, más pedig csak egy nicknevet.
Az index gyakran címoldalon szerepeltette a posztokat, így tízezres olvasóközönség alakult ki meg egy néhány fős sárga kommandó, amelyik irigyelte a blog sikerét. Egy részük idióta kommenttel fosta tele a blogot, másik részük pedig egyszerűen lenyúlta a masszázsblog nevet.

Blogolás 2020-ban

Mondhatjuk hogy mindez a múlt, mert a harmadik évezred második évtizedének utolsó évében már igencsak avítt dolog lett a blogolás, ennél korszerűbb a mostanában hanyatlásnak induló vloggerek és influenszerek világa, így mi már csak a morzsákat csipegetjük.
Igen, vannak még ma is működő blogok és némelyik annak is örül, ha egy nap harmincnál több az olvasója.
Miért érdekes most mindez?

Blogok a masszázsinfón.

A masszázsinfó újfent összerakta a masszázshoz kapcsolódó blogok listáját.
Ha jók leszünk, hamarosan közzé is teszi!Egyelőre csak egy zavaros, trágár tesztoldal látszik.

2020. augusztus 7., péntek

Masszázs Budapesten 2020-ban

 ez itt egy új bejegyzés a masszázsról, mert a masszázs Budapesten is fontos dolog, meg máshol is.